Főzni bárki tud, mondja Gusteau séf a Ratatouille című Pixar rajzfilmben, de motort építeni? Ráadásul olyat, amilyet még senki? Az valóban keveseknek adatik meg.
/ 2020.05.29. Szerző: Boross Évi /
Már évek óta kerestem a lehetőséget, hogy milyen különlegességet tudnék alkotni, – meséli Herendi Zsolt, a műhely tulajdonosa – mivel tudnék úgy igazán kitűnni a többi forgácsoló cég közül. Mert minden hasonló cég tud forgácsolni, alapanyagot vágni, de akár ipari automatizálni is.
Majd 2019 júniusában találtam egy képet, ami egy hasonló motort ábrázolt mint amit végül elkészítettem. Szóval az alapötlet bogarat ültetett a fülembe, és mivel minden technológia amivel egy ilyen motort elő lehet állítani megtalálható a műhelyünkben, engedtem az ihlet kísértésének és bátran papírra vetettem a vázlatot. Körülbelül ekkor tudatosult bennem, hogy sem én, sem a srácok a műhelyben nem terveztek még soha életükben motort, s ekkor jöttem rá, hogy nem is lesz ez olyan egyszerű, mint gondoltam.
Mikor már tudtam milyen kerekeket szeretnék rátenni, az egyik ismerősöm motorján lemértem a tengelytávot és a kormány dőlésszögét. Felmodellezve a fejemben megszületett formát oldalnézetből kitettem a műhely falára, először fából és papírból rekonstruálva. S bár mindeközben furcsán néztek rám, én máris egy bitang gyors motorkerékpárt láttam benne.
Az első nagyobb akadályt hosszú keresgélés után tudtam megoldani, de az ország másik felében megtaláltam azt az embert (a megmentőt), aki elkészítette az akkumulátort a motorhoz.
A 72V 80Ah akkumulátort, ami kb. 20 kg és 400 db akkucellából áll, 3-4 óra alatt lehet feltölteni. A számítások szerint, ha nem mennék 40 km/óra sebességnél többel 150-200 km-t lehet vele megtenni egy töltéssel. (A tesztelések során kiderült, hogy inkább 50-70 km/óra sebességgel használva 100 km-t bír.)
A motor vázát vízsugaras vágógéppel vágtuk ki EN AW 6082 alumíniumból. Ilyen alapanyagot használnak a repülőgépiparban és a vasúti járműveknél is. Az első összeszerelés célja a kormány és az ülés elhelyezkedésének megtalálása volt, aminek a beállítását úgy oldottuk meg, hogy a motorvázat gurulási magasságba emeltük fel, és az ülés alá vasdarabokat tettünk, hogy rá tudjak ülni.
3 hónapba telt mire a motort tesztgurulásra vihettem fülig érő szájjal.
Hihetetlen érzés volt, hogy működött, hogy végre gurult s bár még nem volt tökéletes, de mi csináltuk.
Irány a város, mert vagány vagyok, bár itt-ott lógtak a vezetékek, de nem gáz, minden szuper, a nap süt, minden működik, könnyen lehet döntögetni, és akkor jött a körforgalom.
A körforgalomba érve a motor nyúlik, csavarodik, hirtelen azt sem tudtam mi történik és nem sokon múlt hogy nem dobtam el a gépet.
Akkor megértettem mi a baj, hiszen nem először ülök én sem motoron és sejthettem volna, hogy lesz egy ilyen gebasz. A kerék küllőzése olyan maradt mint a kerékpáré, így nem bírta el a súlyomat és nem tudta megtartani a motort. Itt hibáztam sajnos, nem gondoltam át elsőre. Visszalopakodva a műhelybe sokáig agyaltam mit lehetne csinálni, mire megszületett a megoldás, amit Laci (Kerékcity) kivitelezett. A kerék így már működik, bevált Laci szakértelme.
Ezután már csak az ülés méretével voltak gondok, aminek mire elkészült a combom látta kárát, amit a váz szép színesre vert.